Rólunk

Mindenkinek van küldetése. A cégnek, akit képviselsz, a márkának, amit gondozol és személy szerint Neked is. Ezen az úton haladunk, ebben hiszünk, e miatt fognak követni, szeretni és minket választani.
         Minden tevékenység vággyal kezdődik. Megálmodjuk a márkánkat olyanná, amilyenné szeretnénk, hogy váljon, megfogalmazzuk a missziónkat és utána e szerint dolgozunk.
        A küldetésünk akkor fog beteljesülni, ha az üzenetünk a célközönségünknek szól, ha a követőink hisznek bennünk, ha az arculatunk egyedi és megjegyezhető, ha a márkánk vonzó és különleges. Mindannyian ezt akarjuk. A jó hír, hogy ez a cél megvalósítható és az is, hogy tudni fogjuk, amikor elérjük ezt.
        A mi küldetésünk az, hogy elmondjuk, hogyan lehet megvalósítani a kitűzött márka missziót, hogyan lehet olyan versenyelőnyt szerezni, amivel a követőink egy életen át velünk maradnak.

Az alapító

Barák Péter, az Activium Kommunikációs Tervezőiroda vezetője, közel 20 éve tervez arculatokat és vesz részt cégek márkaépítésében. Dolgozott többek között a Richter Gedeon, az ELMŰ, a Gödöllői Királyi Kastély arculatán. Az elmúlt tíz évben több felsőoktatási intézményben, illetve képzéseken oktatott arculattervezést. Olyan kezdeményezések ötletgazdája, mint például Arculat és identitás című könyv, vagy éppen az Arculat és Márka Akadémia. Kreatív vezetőként hiszi és vallja, hogyha az ember nyitottan szemlélődik a világban, olyan tudást meríthet az új élményekből, melyet máshogy nem lehet megszerezni.

Hallgatóink voltak

Budapest Bank, K&H Bank, Raiffeisen Bank, METRO, Maspex Olympos, Szerencsejáték Zrt., Zwack Unicum, Magyar Telekom, Művészetek Palotája, Coca-Cola Magyarország, Magyar Villamos Művek, Lapker Zrt., E.ON Hungária Zrt., Törley Pezsgőpincészet

Előadóink voltak

Dr. Nagy Bálint – Marketing tanszék vezető, IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
Zsótér László – grafikus, tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD – általános rektorhelyettes, dékán, Budapesti Metropolitan Egyetem
Halasi Zoltán – kreatívigazgató, Art Force
Kaszás György – kreatívigazgató, UpGrade Communications
Csordás Zoltán – oktató, Visart Művészeti Akadémia
Feitel Balázs – ügyvezető, Millward Brown Hungary
Auth Attila – grafikusművész, adjunktus, Magyar Képzőművészeti Egyetem
Mányai Csaba – ügyvezető, 21idea, a TEDx Danubia egyik főszervezője
Kassai Ferenc – ügyvezető, Yellow Design
Sáfrány Zsuzsanna – head of content, Neo Interactive
Barák Péter – kreatív vezető, Activium
Perlaky-Papp József – krízis stratéga, a Budapesti Metropolitan Egyetem címzetes docense,
az első Közép-Kelet Európai Krízis- és válságkommunikációs másoddiplomás képzés szakvezetője
Gosztom András – munkatárs, Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet
Markovich Réka – főtitkár, Magyar Reklámszövetség
Nemes Juli † – kreatív tanácsadó, ADCD
Simon Attila  – ügyvezető, Café Design
Román Balázs – főszerkesztő, Kreatív Online
Herbszt László – art director, Opendoorz/Pearlfisher Games
Sas István – reklámpszichológus, média szakértő
Antal Tamás – vezető fejlesztő, Activium
Büttl Krisztián – marketingigazgató, Red Bull
Eszenyi Tamás – ügyvezető, Present Művészeti és Szolgáltató Kft.
Dr. Fazekas Ildikó – főtitkár, Önszabályozó Reklám Testület

Elérhetőségünk

Activium Kommunikációs Tervezőiroda Kft.
Cím: 1093 Budapest, Lónyay u. 36.
E-mail: info@activium.hu
Telefon: +36 30 494 8438